Cégünk hajtódobok, fordítódobok, görgők gumizásával is foglalkozik.
Ennek elsődleges feladata a megcsúszás elleni védelem, de fontos szerepe van a heveder megfelelően pályán való tartásában is.Ezenkívül a szállított anyag felrakódása ellen is védelmet nyújt, mivel a gumi dinamikus saját mozgása révén bizonyos fokú öntisztulásra is képes.
A felmerülő igényeknek megfelelően többféle minőségű gumilemezzel dolgozunk ezen a területen. Legfontosabb szempont a kopásállóság és a magas tapadóképesség.
A felhasznált anyagokat folyamatosan teszteljük és beépítés után követjük az utóéletét, hogy minden helyzetben a legmegfelelőbb minőségű gumilemezt ajánlhassuk az adott célra. Elértük, például, hogy kilométer hosszúságú, vizes környezetben futó partiszalagokat is csúszásmentesen üzemeltetünk, viszonylag alacsony költséggel.
Hajtódobok gumizása képekben
Dobok egyenetlenségeinek kiküszöbölése alátét lemez beragasztásával. Így sok esetben megmenthető egy selejtezésre, vagy komolyabb lakatosmunkára ítélt dob. A megfelelően legyártott dob nem egy sima henger, hanem tulajdonképpen hordó alakú. Középen nagyobb az átmérője, mint a palást szélein. Ez természetesen szemmel szinte nem is látható, mindössze pár milliméternyi, azonban a heveder középen tartásában rendkívül nagy szerepe van. Számos esetben találkoztunk ezzel a problémával.Alátétlemez méretre csiszolásával és beragasztásával ezt is meg tudjuk valósítani.
A felület megfelelő előkészítése fontos folyamat, ettől nagyban függ a ragasztás sikere, minősége.
Hajtódob a felragasztott rombuszmintás gumilemezzel, az élek összedolgozása extruderrel a tökéletes zárás érdekében. Sok esetben előfordul, hogy a nedves, savas környezetben üzemeltetett dobok gumiborítása alá bejutó víz és vegyi anyagok miatt korrózió indul meg. Ezt ki tudjuk küszöbölni a dobborító gumilemez széleinek extrudálással történő lezárásával. Ezzel nagymértékben megnövelhető mind a dob, mind a gumizás élettartama.
Hosszú partiszalagok hajtódobjai begumizva, kissé lágy, de erőteljesen kopásálló gumival.
Begumizott dobok, extrudált összeillesztéssel
Szállítószalag hajtódobok gyártása: ne bízza a véletlenre a szerkezet legfontosabb alkatrészének előállítását!
A hajtódobok kulcsfontosságú szerepet töltenek be a szállítószalagok működésében, ugyanis a húzóerő átadásáról gondoskodnak. Éppen ezért roppant kellemetlen ha meghibásodnak, mert emiatt teljesen használhatatlanokká válnak a szerkezetek. Természetes, hogy ilyenkor gyors megoldásra van szükség, mert ellenkező esetben komoly fennakadások merülhetnek fel a termelésben. Amennyiben Önnek is szüksége lenne új alkatrészekre mihamarabb, keressen bennünket a szállítószalag hajtódobok gyártásáért!
Legyen szó berendezés felújításról, javíttatásról, a szállítószalag hajtódobok gyártása bármilyen esetben segítséget nyújthat. Ismerkedjen meg szolgáltatásunkkal weboldalunkon, ahol más tevékenységünkről is bővebb információkat találhat. Ha ajánlatot kérne, vagy kérdezni szeretne a szállítószalag hajtódob gyártásról, keressen fel bennünket a megadott elérhetőségeinken! Kollégáink készséggel tájékoztatják a részletekről, fontos tudnivalókról.